*  Erdővidék leirása  *

   

                                          Fekvése

                                                                                                                               Erdövidék Kovászna megye északnyugati részén terül el, közvetlenül a megyét a szomszédos Brassó és Hargita megyéktöl elválasztó htárvonal mentén. Ez a természeti szépségekben bövelkedö és gyógyhatású ásványvizekben gazdag terület a Keleti-Kárpátok legdélibb ún. Barcasági medencének az északi nyúlványa. Határai: keleten a Baróti-hegység, északkeleten és északon a Dél-Hargita, nyugaton pedig a Persányi-hegység. Déli meghosszabbitásában Nagyajta-Bölön vidékéig nevezi a nép Erdövidéknek e tájat. Az Olt-folyosó túlsó, nyugati pereme, természetföldrajzi és tájképi szempontból kiegésziti ezt a vidéket. Igy a földrajzi értelemben vett Baróti medence és hozzátartozó Oltvölgy-szakasz szerves részének tekinthetö. Ágostonfalva földrajzi helyzete, Ürmös és Apáca vidékének Erdövidékkel sok esetben közös etnikai és nyelvjárási sajátosságai is erröl tanuskodnak. Mint ilyen kap helyet ez a Brassó megye peremterületére esö táj, ebben a leirásban.                                                                    

                    Földjének kialakulása és leirása

                                                                                                                      Erdövidék legrégibb földarabja az a mélyre sülyedt – átalakult közetekböl álló – östalapzat, amely a Keleti-Kárpátok magját képezö hercinida hegyrendszer maradványa. A felszinen csak a Persányi-hegységben jelenik meg szálában, vagy pedig másodlagosan a fiatalabb üledékekben. A nyugati és délkeleti hegykeret az alpidák hegyképzödés szakaszában alakult ki. Másodkori közetek alkotják: homokkövek, mészkövek, mészmárgák stb. Keletkezésük korát ezelött 150 millió esztendöre teszi a földtörténet.A geologiai új-harmadkor végén és a negyedkor elején összefüggö viztükör boritotta a medencét, amely egy északi öble volt a Barcasági medencében hullámzó tó-tengernek. Lesüllyedését a földkéreg mozgásai és az azokat követö hargitai vulkanizmus eredményezte. Beszakadása ma is kimutatható szerkezeti törésvonalak mentén történt.A jégkorszak hajnalán még füstölögtek a Dél-Hargita tüzhányói. A patmenti övezetek dús, a mainál több meleget és nedvességet kedvelö növényzet boritotta. A szubtrópikus elemekben gazdag partmenti erdöségekben melegégövi állatok legelésztek. A Dél-Hargita lábánál feltörötermálvizek környékén otthonosan érezte magát a hévizi tündérrózsa is. Ez a közel három millió éve kihalt állatvilágot ma már nagyjából ismerjük. Az erdövidéki szénbányák mélyéröl elökerült állati maradványok (tapir, orrszarvú, elefántfélék, macskamedvék stb.) a meleg éghajlatot kedvelö fajokban gazdag, különleges ösállatvilágról tanuskodnak. Nem ritkák azonban olyan – ma már nálunk ismeretlen – növények lenyomatai sem, mint a ciprus és az európai ámbrafa.A jégkorszak végén a környezö hegykoszorúról befolyó vizek törmelékeikkel lassan feltöltötték a medencét. A dél-hargitai tüzhányók a vulkáni utómüködések szakaszaiba öregedtek.                                                                                        

                           

                                     A természetben található vaskö

  

Erdövidék földjén minden földtörténeti korszak képzödményeit megtaláljuk. Változatos forma- és szingazdagság jellemzi a vulkánikus, üledékes és átalakult eredetü közetek és ásványok világát. Ezzel a sokrétü és bonyolult földtani felépitéssel kapcsolatosak a vidék, értékesithetö ásványi kincsei is, mint a szén, vasérc, kovaföld (diatomit), mészkö, a külömbözö fajtájú épületkövek, a betonit, opál, szerpentin és az azbeszt.Az utóvulkáni müködéseknek köszönhetö a vidék közel másfélszáz ásványvizforrása. A források vegyi összetétele nagyon változatos, gyógyhatásuk pedig külömbözik.
A medencét körülvevö hegykeret magassága 600 és 1550 m között váltakozik. A nyugati irányból érkezö utas elöször az északkeleti látóhatáron kéklö Dél-Hargita vonulatát pillantja meg. Ennek Nyugati pereme Erdövidék szerves részét alkotja. Ez a hegyvonulat Uzonkafürdönél kezdödik. Tömegét a harmadkorvégi és negyedkoreleji vulkanizmus termékei, andezitféleségek képezik. A Bacon és Súgó patak forásvidékei felett emelkednek a Nagy-Múrgó (1016 m), Kis- és Nagy-Piliske (1178 és 1374 m) és Mitács (1280 m) csúcsai.A Nagy-Piliske tetejéröl látszik a vidék két hegyi átjárója: északon a Mitácsi- (1210 m) és délen a Hatodi-hágók (710 m).
                     

                                         

                                                    A Kakukk-hegy                                                                                                                                                         

A Mitács körzetének nevezetesebb masszivuma a Fenyös-hegyese (1317 m) és a Feketehegy (1368 m). Északi folytatásukban kövezkezik a Kakukkhegy (1558 m) bükkösökkel és a magasabb övezetekben lucosokkal boritott hegytömege.Kiterjedt magashegyi legelökkel boritott és fenyvesekkel szegélyezett hegyhátak kötik össze ezt az övezetet a Kormos forrásvidékénél fekvö másik nagy vulkáni kráter-maradvánnyal, az 1079 m magasságban fekvö Luccsal.
A Kormos és Vargyas vizfolyásai között dél felé húzódó hegynyelvekké szabdalt erdös vidék sem fogad kevesebb látnivalóval. Kormos köve (1167 m), Suvadás teteje (957 m), Borzaskút-tetö (986 m) és a Lestetö (988 m) kellemes kirándulóhelyek, föleg összel, lombhullás idején. Erröl a vidékröl gyüjti vizeit a Kormosba ömlö Halaság pataka, a Muhar-, Fenyös- és Kuvaszó patakok. Ahol a Dél-Hargita déli nyúlványai hegylábi dombokká alacsonyodnak és ahol a Volál patakot fekvevö Kormos az erdövidéki lapályra lép, ott sorakoznak Erdövivék északi települései: Erdöfüle, Bardoc, Száldobos és Olasztelek.A Baróti medence keleti peremén, az uzonkai völgytöl keleti irányba húzódó szelidhajlású hegyhátak sorozatából áll – a Barcaság lapályáról északnak tartó Olt jobb partját követö Baróti-hegység. Erdövidéken két vonulatra szakad és közrezárja a Szárazajtai és Bodosi medencéket, amelyekben a hasonnevü települések helyezkednek el.
Az ezer métert megközelitö Bükkfej (821 m), Harcsa (805 m), kopasztetö (891 m), Teksefej (935 m), Vadastetö (971 m) és Nagy-Kénos (1014 m) tömegei alkotják ezt a hegyláncot. Eléggé ismeretlen és meglepetéseket rejtegetö bérceik között festöi völgyeket alakitottak ki az észak felé tartó Setét-, és Besenyö patakok, valamint délebbre a Köpec, Ajta és Bölön pataka. Ennek a hegyszakasznak is két jelentösebb hegyi átjérója van: északon a Zalánpatak és Málnásfürdö közötti, valamint délen a Vadasi-hágó (949 m).A hegylábi dombsor és az Olt sikja közötti földsávon gyöngyszerüen sorakoznak Erdövidék délkeleti települései: Köpec, Miklósvár, Nagyajta, Középajta és Bölön.
Erdövidék nyugati irányában a Persányi-hegység vonulata választja el az Erdélyi Medencétöl. Ennek az Olt alsórákosi szorosa és a Hagymástetö közötti szakaszát népiesen Rika-hegységnek vagy Rikának nevezzük. Az átlagosan 1000 m alatt maradó hegycsúcsok – különösen a déli szakaszon – összefüggö erdötakaróval fedettek. Az északi részen, a geologiai felépités függvényeként vidék-szerte szokatlan mészköszirtek és sziklafalak teszik változatossá a hegyvonulatot. Apáca, Ürmös és Ágastonfalva felett, a Feketehegy (966 m) és a Jáhoros (808 m) csucsok vonulata által húzott gerinc alkotja a látóhatárt.
A Köveshegy nyugati oldalában van a környékbeliek által régóta ismert, de a tudomány számára majdnem ismeretlen barlang, a Tolvajos cseppkö-barlang.A barlang vidékétöl északabbra fekvö Jáhoros masszivuma meredek mészkösziklák formájában ereszkedik alá a keskeny szorosban kanyargó Oltra. Ez az Olt Alsórákosi szorosa.
Ágostonfalvánál a Barca sikjáról észak felé tartó Olt hirtelen nyugati irányba fordul és a festöi alsórákosi völgyszoroson át, az Erdélyi Medence felé tart. Ez a völgyszoros – a Baróti medence nyugati kijárata – a Kárpát-kanyar földtanilag legváltozatosabb területe. Természetföldrajzi érdekességei, különleges növényvilága, legendás várromokkal tarkitott területe páratlan a maga nemében.A szorostól északra a legendás Rika terül el. Vonulatát a Felsörákos feletti Feketehegy (823 m), a Somos tetö (723 m), a Hegyesteö (684 m) és a Lapias gerince alkotja. Masszivumaik között szép völgyekben folynak a Kormos mellékvizei a Rika és a Nádas.Itt halad át és vág neki a Rika “ösrengetegének” a régi idök óta használt Rika ut. Ez vezette, hol gyalog, hol szekéren a felsöbb iskolák felé Apáczai Csere Jánost, Benkö Józsefet, Körösi Csoma Sándort, Bölöni Farkas Sándort, Benedek Eleket és a többieket.A Rika patak völgye feltárta a természetjáró számára a hegység változatos közet- és ásványvilágát. Húsvörös jáspis, hófehér alabástrom és dolomit, almazöld dacittufa található. Fennebb a völgyben a Rika-tetö (681 m) felé egy sósvizü kút is van. Ezt Rikai sóskútnak nevezik.
A rikai átjáró a mult század elején veszitette el jelentöségét, miután 1903-ban megnyitották a vargyasi Hagymás patak völgyén, a Hagymási-hágón (784 m) átvezetö új országútat.A Vargyas patak és a Hagymási hágó közötti mészköképzödményekben és átalakult közetekben gazdag hegyszakasz, a Gódra legmagasabb pontja a Dugaszó-tetö (1012 m). Ebben az övezetben található megyénk egyetlen karsztos területe, szép dolinákkal. Az itt levö Kecskehim mészkösziklánál, Kajibásköben és a Merke-tetö északi oldalában barlangszerü bemélyedések találhatók.
Gyakran látogatják a turisták tavasszal, május derekán a Hagymási nárciszrétet, ahol tömegesen nyilik a nárcisz (“kákvirág”) és a zergeboglár (“pünkösdi rózsa”). A Hagymást délröl határoló hegygerincen, az ún. Lapiason pedig Kustaly vára középkortól omladozó romjait fedi sürün nött bozot.A Vargyas patak mentén, amely egyébként a Persány és Dél-Hargita közötti határt alkotja, erdökitermelö út vezet a Homoródalmási cseppköbarlanghoz, a Vargyas patak völgyének festöi mészköszurdokához. A völgy bejáratának elöterében fekszik a megyénk északnyugati települése, Vargyas.                                                                

   

                                                Vargyas -  szurdok                                                                                                                                           

A Baróti medencét körülvevö hegykoszorut körös-körül egy hegylábi dombsor összefüggö övezete kiséri, amelynek magassága 520 és 600 m között váltakozik. Ez az övezet szerkezeti szempontból a medencekitöltö fiatal üledékek zónájába tartozik. Az erozió által legömbölyitett és kultúrnövényekkel boritott dombhátak formájában könnyen felismerhetö. A tájegység jellegzetes részei a Barót feletti Tökéstetö (576 m), Aratás teteje (580 m) és az Ágostonfalva feletti Deasupra Dosului (620 m).
A hegylábi dombsor és a kimondott sikság közötti határvonalat a dombok 20-30 m magas meredek lejtöi képezik. Ezek igen szegények teraszmaradványokban. Az erdövidéki sik területek ó- és új-aluviális térszineinek magassága 460 és 490 m között váltakozik. Az Oltkanyar környékére esik a medence legmélyebb pontja (486 m), amely egyben a vidék vizfolyásainak erózióbázisát is képezi. A Kormos és a Barót, valamint az Olt folyását követö sikságot, a pár méterrel magasabb folyóvizi teraszok uralják. Ezek nyelvszerüen nyúlnak be a sikságra. Itt van a Baróti medence alacsony kettös kijárata: az Olt-folyosón “felfelé” Brassó, illetve “lefelé” Alsórákos felé.Az Oltkanyar környékén, füz és égerbokrok sorai között vezet a Zarándok útja, amelyet már a rómaiak ismertek és használtak. Valószinü, hogy az olthévizi római tábort kötötte össze a baróti Véceren álló örtoronnyal.Déli irányban az Olt füzek szegélyezte medrét alacsonyfekvésö rétek kisérik. Egyhanguságukat a folyó helyenkénti hatalmas meánderei és holtmedrei teszik változatossá.Tehát a Baróti medence arányosan és változatosan felépitett tájegység.

                                                                                                                                               Éghajlata

 

A Baróti medence éghajlatát befolyásoló föbb tényezök a zárt medencejelleg és a tengerszint feletti magasság összefüggéseinek eredményei. Erre a területre is érvényesek a kárpátközi medencék területére jellemzö mérsékelt klimatikai sajátosságok. A délelötti órákban, amikor az atmoszféra magasabb rétegei már felmelegedtek, még mindig hideg ködös levegöréteg boritja a medencét (hömérsékleti inverzió). Igy a hirtelen jelentkezö szélsöségek miatt, a vidék éghajlati tényezöi változó jellegüek. Különösen összel a már emlitett hömérsékleti inverziók következtében késö délelöttig fehér köd és felhöréteg boritja a medencét. A magasabb hegyek régióiban kitünöek a látási viszonyok. A déli órákban bomlik meg csak a levegöoszlop egyensúlya a medence felett. Ez a legalkalmasabb idöszak a táj szépségeinek a megörökitésére, tájfelvételek készitésére. Igen kedvezö idöszaka a természetjárásnak szeptember, de méginkább október.
Erdövidék éghajlati viszonyait érezhetöen befolyásolják az uralkodó szelek. Leggyakoribbak minden évszakban az Erdélyi Medence felöl áramló nyugati szelek, még télen is. Csupán a hóviharos hideg télelök alkalmával jelentkeznek a Nemerén, Berecki havasokon és a Dél-Hargita vonulatain átbukó hideg, keleti szelek. 

                                                                                                                                           Élövilága

 

Erdövidék változatos felszinét kiegésziti, szebbé és élményekben gazdagabbá teszi az élövilág. Ritka fák, maradványnövények és a gazdag álatvilág, emelik a táj turisztikai értékét.A medence alacsonyabb részein tekintélyes területeket foglalnak el a harangvirágos-margarettás rétek. Füz és éger galériaerdök által kisérve hatalmas meánderket rajzoltak azokra az Olt és a Kormos.A települések feletti hegylábi zóna mezögazdasági kultúrnövényekkel és gyümölcsösökkel boritott dombjaira helyenként mélyen benyulnak a lomblevelü erdök. Az erdöszéli övezetet, a meredek patakmedrek oldalait külömbözö cserjék, igy galagonya, kökény és mogyoróbokrok gazdag vegetációja boritja. Ezek melett szillevelü bajnóca, som, fagyal és kutyabenge virit. De nem ritka az ostorménfa és a kutyabangita sem.Rendhagyó módon ebben az övezetben a települések felett ültetett fenyöerdök foltjait látjuk.Az egykor összefüggö övezetet alkotó tölgyerdöknek ma már csak foltjaik maradtak meg. A medence mélyebben fekvö dombjairól kivágták azokat, emlékeiket csak a Tökés, Cseretö, Csutakos elnevezések örzik.Lassan, néha észrevétlenül adja át helyét ez az övezet a hatalmas kiterjedésü bükkösök birodalmának. A bükk a lomblevelü erdök uralkodó faja a Persányi-hegységben is, ahol különösen az Olt völgyszorosának két oldalán és a Nádas patak forrásvidékén (Feketetó) egységes állományokat képez. Hasonló összefüggö övezeteket alkot a Dél-Hargitában is Gyöngyerdöben, a Feketehegyen és a Kormos völgyében.A bükk felsö határa ezen a vidéken általában 1350 m magasságot ér el. A bükkösökkel nyár, gyertyán, rakottya, juhar, ritkábban szil keveredik. A Nagy-Murgó oldalán találunk nagyobb számban körist. A tetszetös külsejü fehér törzsü közönséges nyir erdögazdálkodási szempontból gyomfának minösül, irtják. Emiatt lassan kiszorul a magasabb hegyi legelökre. Ligeterdöket alkotnak a Zalánpatak feletti Katrina területén, de jellemzö elemei a Hatodi-hágó erdöségeinek is.Lombos erdöink övezetének elválaszthatatlan tájképi elemei a hatalmas kiterjedésü vágottak, amelyeknek meredek letarolt oldalait vöröses-lilás köntösébe öltözteti a keskenylevelü dercének (méhvirág) – a méhek által igen kedvelt – virágszönyege. Itt gazdagon osztogatja termését az erdei eper, a málna, összel a szeder. Árnyékos-nedves erdöaljak gyakori növénye a fekete- ás vörösáfonya. Erdei tisztások szélén vadalma és vadkörtefák lehulló gyümölcseit elöszeretettel keresik fel vaddisznófalkák, barnamedvék.A bükkösök övezete felett napjainkban is egységes állományokat alkotó hatalmas kiterjedésü lucosok terülnek el. Különösen a vidék északi és északkeleti hegykeretének legmagasabb pontjain uralkodó hegyvidéki klima, kedvezett azok kialakulásának. Igazi sötét hargitai fenyvesekben gyönyörködhetünk a Kakukkhegyen és az Ángyélikában. A nemes vad otthona, a susogó fenyves, felejthetetlen élményt nyújt a turistáknak. Lépten-nyomon a gimszarvas lábnyomaira bukkanunk. A Kakukkhegy oldalának sürü fenyvesében könnyen röpithetünk fajdot, császármadarat. Elszórtan kisebb jegenyefenyö erdöket is találunk. A takaritott legelök övezetéböl távol szép borókás terül el a Magyarhermány feletti Magas-Les fennsikján. 

                               

                           

                                                                                                    

Természetvédelmi törvényeink védik a terület két különleges növényszövetkezetét: a Kormos forrásvidékén elterülö Lucsot és az uzonkfürdöi lápot. A Lucsmejjék hegyvidéki klimája olyan életfeltételeket teremtett, amelyek lehetövé tették továbbra is a vidék eljegesedés utáni jellegzetes növénytakarójának a fennmaradását. Az erdei fenyökkel boritott vizgazdag tözeg- és szörmoha párnák ritka növényeket táplálnak. Ilyen az apró nyir (Betula nana) jégkorszaki maradványnövény, a kereklevelü harmatfü (Drosera rotundifolia), a tözegrozmaring (Andromeda polifolia) stb.Uzonkafürdön a sürü égeresekben és gyapjas sással boritott dús lápokon ritka növények honosak. Többek között itt él a nagyon ritka keskenylevelü harmatfü (Drosera anglica) és a Pedicuraris sceptrum-carolinum stb.Redkivüli érdekes a vidék északnyugati részén levö mészköhegyek és a Vargyas patak mészköszurdokának növényvilága. Ez változatos képet mutat egyes fajok helyenkénti viszonylagos uralkodása miatt. Gyakran tömegesen jelenik meg a Szillevelü gyöngyvesszö (Spiraea ulmifolia). Ritkasága a vidéknek a boldogasszony-papucsa (Cypripedium clceolus) ez a mészjelzö kosborféle, nagy sárga és barana virágaival, melyet az egész ország területén védetnövénynek nyilvánitottak. Más mészkedvelö növények a sárgavirágú kelitke (Corydalis capinoides), a szárnyaltlevelü görvélyfü (Scrophularia laciniata ssp. Lasocaulis). Itt találjuk meg a halovány vadhagymát (Allium flavescens var, ammophilum) és a sötétibolya szinü nöszirmot (Irris hungarica). De a Rika mészkövidékein mindenütt jelen van a parlagi macskatalp, a sárga len, az ezüstvirág, az árvalányhaj és a bibircses kecsksrágó is.Az észak-persányi Hagymás-tetö és az Erdöfüle feletti Kankóskert Erdövidék szép – sajnos pusztulásra itélt– nárciszmezöi. Itt a nárcisz (Narcissus angustifolius) és a zergeboglár (Trollius europaeus) tömegesen virágzik május közepén. Erdövidéken sok a más területekröl betelepitett diszfa és cserje. A régi kastélyok és udvarházak (Vargyas, Olasztelek) kertjei valóságos dendrológiai gyüjtemények voltak, jelenleg kevés található meg ezekböl. Ritkaság számban megy a baróti baptista templom udvarán lévö néhány simafenyö (Pinus strobus) példányai is.A vidék kiterjedt erdöségeiben számos vadállat él. A Dél-Hargita zónájában érzi igazán otthon magát a gimszarvas, hiúz és a fajd. Vadgazdasági szempontból védett állat a nyest. Közismertebbek a farkas, a vaddisznó, a róka, a vadmacska, a barnamedve és a nyúl. Védett madarak a fekete gólya (Ciconia nigra) és a nagy fülesbagoly (Bubo bubo). A Lucsban, Bodvajban és a Kakukkhegyen, egyszóval hegyvidékeinken mindenütt ahol nyugalmat és kedvezö eletfeltételeket talál, jelen van a keresztes vipera.Gyorsvizü hegyipatakokban sok a pisztrang. A sikvizek közönséges halai a fejes dombolykó, márna, paduc és a ponty.                                                  

                             

 


                       Erdővidék térképe


                                                       

                                         Bibliográfia:  

                                                                                                                                                        Kisgyörgy Zoltán: Erdövidék - Sepsiszentgyörgy, 1973
                          Kisgyörgy Zoltán: Kovászna megye - Csikszereda, 2000
                          Váradi Péter Pál - Lõwey Lilla: Erdély-Székelyföld-Erdövidék 

                                                                                                                                     ^   A lap tetejére   ^